fbpx

Repülővel vagy ENC-vel? Már fapados járattal is utazhatunk Zadarba

 

Úgy tűnik a légitársaságok komolyan elkezdtek foglalkozni azzal a problémával, hogy a magyar turisták többsége megunta a Horvátország felé vezető autópályákon előforduló dugókat.

Az ország részéről teljesen érthető, hogy ragaszkodnak a bevált, kapus rendszerhez, hiszen a helyiek nagyon szeretnek itt dolgozni (csak nyugdíjazáskor szabadul fel üres pozíció) és Horvátország illetve az autópálya üzemeltetők is jóval több pénzt keresnek vele mint a matricás vagy más autópálya díjfizetési módszerrel.

Tavaly novemberben a LOT lengyel légitársaság jelentette be heti rendszerességgel közlekedő közvetlen járatait Dubrovnikba.

Tegnaptól pedig a Ryanairnél vált elérhetővé a magyar közönség számára a Zadar úticél, mint az egyik legnépszerűbb üdülőváros.

Zadarba, vagy ahogy magyarosan mondani szokás Zárába heti két járattal utazhatunk közvetlenül Budapestről július 2. és szeptember 27. között. Az időpontokból úgy tűnik, hogy az ír fapados egyelőre csak a nyári hónapokkal szeretné megszondáztatni az utazóközönséget, hogy megéri-e nekik 1 óra 15 perc alatt repülni az egyébként kocsival forgalomtól függően 6-7 óra alatt elérhető városba. Egyelőre még csak a Ryanair mobil applikációjában jelent meg az utazás, de várhatóan hamarosan foglalható lesz minden felületen.

Készítettünk nektek egy kis összehasonlítást ENC vs. Fapados járat pro- és kontra:

Ha a fapados járatot választjátok, akkor

  • számolni kell a repülőjeggyel melynek összege megközelítőleg 20 ezer Ft egy útra/fő valamint a poggyász költségével, ami 20kg-os bőröndnél 8 ezer Ft.
  • A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre legalább 2 órával korábban kell kiérkezni és az 1-2 hetes parkolás költségével is számolni kell.
  • A transzfer díjával, hiszen a repülőtérről is el kell jutni valahogy a szállásra, tehát ennek is plusz költsége van.
  • Ha szeretnétek kirándulni is a nyaralásotok alatt, szükség lesz autóbérlésre is.
  • A repülőre nem biztos, hogy magatokkal viszitek a matracot, pumpát, labdát, amelyek élvezetesebbé teszik a nyaralást.

Tény, hogy a menetidő lényegesen lerövidül viszont repülőgépes utazás esetén jóval magasabb utazási költséggel kell számolnunk.

Amennyiben saját autóval utaztok ENC-vel, akkor

  • az utazási költségek nem olyan magasak, jobban kalkulálhatóak és a készpénzes fizetési módhoz mérten ENC-vel időt is spórolhattok a kapuknál.
  • Az országba érkezve kirándulásokat is tehettek szabadon a környező városokba, mivel a saját gépjármű mindig rendelkezésetekre fog állni.
  • Autóval jóval több és nehezebb használati eszközt tudtok magatokkal vinni, nem beszélve az így hazahozható ajándékokról finomságokról.
Címkék: , ,

2022-ben már az ENC-kölcsönzőtől!

Kedves korábbi megrendelőnk!
2022. január 1-jétől a No Roaming ENC üzletágát átvette az ENC-kölcsönző Kft., ezért az idei ENC bérléshez átirányítunk majd az enc-kolcsonzo.hu weboldalra!
Az ENC-kölcsönzőnél elérhető személyes átvételi lehetőséggel és a kiszámítható napidíjas rendszerrel még egyszerűbben és gyorsabban juthatsz majd az eszközhöz.
Idén is bérelj ENC-t utazásodhoz!