Motovun az olaszos hangulatú, álmos kisváros
Motovun a leghíresebb Belső-Isztriai település. Helyileg az Isztria kellős közepén, a Mirna folyó völgyében, egy kis domb tetején fekszik. Ha az Isztrián nyaralunk, ez egy kötelező úticél. Kocsival a 44-es úton lehet a várost megközelíteni. Érdemes a Motovun kirándulást összekötni Hum településsel, mely Horvátország legkisebb falva.
Ahogy a Mirna folyó mentén a város felé közeledünk, már messziről érezni fogjuk, hogy valami szép élményben lesz részünk. Higgyünk a megérzésünknek, ez valóban így is lesz!
Motovun bevétele
Motovun Horvátország egyik kis középkori, épségben megmaradt városa. Parkolni a város lábánál, egy kijelölt nagy parkolóban tudunk. Innen kell felmászni a dombtetőre. Figyeljünk oda, ha a nyár kellős közepén tesszük meg ezt a túrát, akkor vagy nagyon korán induljunk el, vagy legyen nálunk elég víz, mert igen fárasztó mire felérünk a dombtetőre.
A parkolóból kiindulva először lépcsőkön, majd a lekoptatott köveken kell felmásznunk. Ahogy haladunk, elérjük a színes házakat és lassan felérünk a város(állam)ba. Az egész város gyakorlatilag érintetlenül maradt meg.
Fontosabb látnivalók
Motovun látnivalók egész tárházával várja az ide látogatókat. Már maga az erődszerű város látképe is meseszép, de hasonlóan egyedi épületeket fedezhetünk fel az óvárosban. Ismerjük meg most a fontosabb műemlékeket.
Szent István templom (Crkva sv. Stjepana)
Egy ősi bazilika alapjaira épült a Szent István templom. A ma látható szentélyt 1580 és 1614 között építették, majd a XVIII. század végén átalakították. Ekkor nyerte el mai alakját. A barokk homlokzatot Andrea Palladia olasz építész tervezte.
Harangtorony
Az egész Mirna völgy látképét meghatározza a 27 méter magas Harangtorony. Eredetileg a XIII. században épült. Egyházi funkcióin túl, védelmi célokat is szolgált. Ez volt Motovun fő megfigyelőpontja. Innen nemcsak az egész óvárost, de az egész környéket jól lehetett látni.
Várfalak
A várfalat a XI. – XII. században alakították ki. A fő védbástya a XIII. században, míg az erőd a XV. században épült. Mivel a XVII. században Ausztria és Velence békét kötött egymással, így folyamatosan elkezdték visszabontani az egykori erődítmény létesítményeit.
Városi palota
A XIII. században épült, eredetileg Városházaként üzemelt (ez az a nagy fehér oldalfalú épület), fontos eleme volt a középkorban Motovun védelmi rendszerének. A Városi palota Horvátország egyik legjobb állapotában megmaradt román kori épülete.
Városkapu
1607-ben épült. Új kapunak is hívják. A Városi palotához kapcsolódik, s ezzel Motovun védelmi rendszerének egy bejárata volt. A kapu felett nyílások vannak. Itt dobtak nehéz köveket, illetve öntöttek forró olajat a várvédők az ellenségre.
Loggia
Az eredeti Loggia a XIV. században épült. Amit ma látunk az a XVII. századból való. Ez volt Motovun nyílvános törvénykezésének helye. Itt hirdették ki az ítéleteket, per esetén itt állították elő a vádlottakat.
Josef Ressel tér
A Josef Ressel tér egy feltöltött terület, mely a Városi palota és az Új városkapu előtt fekszik. Itt találjuk az új Loggiát is. Ez Horvátország egyik legmisztikusabb tere.
A Fő városkapu
Ahogy az alsó tértől a Fellegvár felé haladunk elérjük a régi, a Fő városkaput. Ez egy XVI. századi, nem magas, boltíves kapu.
Gradiziol
Érdekes látnivaló az erődön kívül épült városrész a Gradiziol. A XVIII. – XIX. század folyamán épült, de még ma is sok épületet húznak fel ezen a városrészen. Az óvárosban sok erődszerű házat láthatunk. Ahogy egyre kijjebb haladunk, egyre fiatalabb házakat találunk.
A Keresztelő Szent János kápolna 1521-ben épült a várfalon kívül. A 15 méter magas torony csak a XIX. század végén épült meg. Egy szép, Madonna gyerekekkel festmény látható az oltáron.
Miről híres még Motovun?
Motovun a város csodálatos látképén túl, három dologról híres. Egyrészt itt tartják minden évben a híres Motovun Film Fesztivált, melyen az amatőr rendezők képviseltetik magukat a világ minden tájáról. Ez egy egyfajta mini-Cannes a filmes szakma szemében.
Más részről a környéken nagy kiterjedésű szarvasgomba-termő erdők vannak. Minden év szeptember végén nagyszabású Szarvasgomba fesztivált tartanak a városban. Egy ilyen alkalomra érdemes lehet ellátogatni. Az itt termelt szarvasgomba, a Világ legdrágábbjai (és legjobbjai) közé tartozik.
Harmad részt, pedig az egész környék híres bortermelő terület. A helyi specialitás a Malvasia (ez egy száraz fehérbor) és a Teran (mely egy száraz vörösbor). Ha nyaralásunk során Horvátország ezen eldugott szegletébe eljutunk, akkor érdemes a szeretteinknek ilyen bort hazavinni ajándékba!
Recent Comments
ActionSchedulerSays
action complete
ActionSchedulerSays
action started