Az Adria gyöngyszeme: Rovinj
Akár hosszabb, akár rövidebb időtartamú látogatásról van szó, az emberek nagy része azonnal beleszeret ebbe a kis városba, sokan gondolják a helyet a legszebb Adria-parti településnek. Nem véletlen, hogy 2019-ben a második legnépszerűbb horvát célpont volt a magyar utazók körében, 23.600 fő, több mint 115.000 vendégéjszakát töltött itt.
Rovinj az Isztriai-félsziget nyugati partján fekszik közvetlen a tenger mellett. Budapesttől nagyjából 600 kilométer az út, ennek nagy része autópályán történik, mely nagyjából megállás nélkül 6 órát vesz igénybe. Mielőtt elindulnánk, ne felejtsük el, hogy a horvát autópályák szakaszonként fizetősek, bérelj ENC-t tőlünk, hogy meggyorsítsd az utazást. Az autópályadíj Rovinjig szezonon kívül 109 kuna (A1 Lucko bejárat – A6 Rijeka kijárat, majd Ucka alagút-Kanfanar), szezonban +10%-al több.
A 13.000 fős Rovinj városa inkább emlékezteti az embert egy festői, olasz kisvárosra, mintsem Horvátország és az Isztria egyik gyöngyszemére. Fénykorában Rovinj ugyanis velencei uralom alatt állt, és ebből az időből rengeteg épület fent is maradt. Néhány helyen látható a velencei szárnyas oroszlán domborműve is. Az óváros egy dombon emelkedik a tenger felé. A domb tetején található a már messziről jól látható Szent Eufémia templom, ahová romantikus hangulatú, keskeny, macskaköves utcácskákon, kacskaringós sikátorokon keresztül sétálhatunk fel. A dombra felérve a gyönyörű templom mellet más látnivaló is tárul a szemünk elé, ugyanis csodálatos kilátás nyílik innen az Adriai tengerre és a Katarina-szigetre. A székesegyház ingyenesen látogatható, érdemes tennünk egy sétát a barokk stílusú épületben, amely a város védőszentjének nevét viseli.
Pozitívuma Rovinj óvárosának, hogy a kánikulában is megcsodálhatják a turisták, mivel a szűk utcáknak köszönhetően sok az árnyékos rész. Híres műemléknek számít még a három városkapu. Eredetileg hét volt, de csak ez a három maradt meg az utókornak.
Természetesen, mint minden turistaparadicsomban, Rovinj óvárosában is szép számmal lehet találni ajándékboltokat, árusokat, éttermeket, kávézókat, illetve egy piacot, ahol gyümölcsöt, zöldséget, olíva olajt, mézet és egyéb más helyi terméket vásárolhatnak az ideérkezők. Az itteni eladók kedves szokása, hogy magyarul szólítják meg honfitársainkat.
Természetesen nem csak városnézés céljából érdemes Rovinjba látogatni. A város körül több strand is található. Ha lesétálunk az óvárosból, találhatunk ott egy sziklás partszakaszt, ami strandként szolgál. Akik egy kis izgalomra vágynak, és nem érik be azzal, hogy napoznak a parton, itt a sziklákról akár néhány méteres magasságból be is ugorhatnak a tengerbe. Ha kisétálunk az óvárosból, természetesen máshol is találunk kisebb, nagyobb strandokat. Ezek rendszerint kövesek, aki teheti, annak érdemes egy gumitalpú fürdőcipőt beszerezni, akár itthon, akár a helyszínen. A városnak több kikötője is van, ezek mellett elsétálva sok helyen találkozhatunk hajókirándulást hirdető táblákkal. Jegyet könnyedén tudunk venni ezekre az utakra, általában a jegyeket értékesítő emberek előbb találnak meg minket, mint mi őket.
A Limski fjord egyik kedvelt pontja a kalózbarlang. A legtöbb hajó itt meg szokott állni egy kisebb pihenőre. A lépcsőkön felmászva, és a 10 kunás belépőjegy megvásárlása után megtekinthetjük magát a barlangot is.
Ha igazán szerencsések vagyunk, utunk során még delfineket is láthatunk. Ha időnk engedi, ajánlott részt venni egy ilyen kiránduláson is. Aki esetleg már unná az óvárost és a strandolást, kirándulás céljából érdemes lehet ellátogatni Vrsar, Porec illetve Pula (Póla) városába.
Szórakozásra vágyók is kedvükre találhatnak elfoglaltságot maguknak az estére, ugyanis itt éjszaka sem áll meg az élet. A városban a sok báron és éttermen kívül találhatunk egy szórakozóhelyet is, a város szélén lévő Monvi központot, ahol hatalmas bulikat vezényelnek le a szervezők.
Gasztronómiai szempontból ugyanazzal találkozhatunk itt, mint a legtöbb Adria-parti helyen. Találkozhatunk természetesen mediterrán jellegű konyhával, halakkal, kagylóval, tintahallal, de a megszokott, közép-európai konyha is jelen van szinte minden étteremben.
Szállás szempontjából nagyrészt apartman házakkal, illetve különféle szállodákkal találkozunk. De természetesen, mint a legtöbb nyaralóhelyen, itt is találhatók kempingek. Az árak eltérők, az óvárosban nyilván nagyobb összegért lehet csak megszállni. A főszezonban nehéz szállást találni, ezért érdemes minél hamarabb lefoglalni a számunkra megfelelőt.
Összességében bátran ki lehet jelenteni, hogy Rovinj ideális úti cél kulturális, és strandolós, pihenős nyaralás szempontjából is. Az Isztriára látogatóknak „kötelező” feladat Rovinj felfedezése.
Recent Comments
ActionSchedulerSays
action complete
ActionSchedulerSays
action started