fbpx

A fizetőkapuknál spórolj időt ne a kamerák előtt

Horvátország Belügyminisztériuma azt tervezi, hogy 2020-ig az ország területén mintegy 150 helyen szerelnek majd fel olyan dobozokat, amelyekben sebességmérésre alkalmas kamerák helyezhetőek el.

A belügyminisztérium rendelkezésére álló 75 sebességmérőt tehát– figyelembe véve az aktuális közlekedési helyzetet – tetszés szerint költöztethetik majd az egyik helyről a másikra. Az üres dobozok pedig megelőzési célból kerülnek kihelyezésre.

 

Az idén a horvát rendőrök 122 rendelkezésükre álló hely közül 59-en helyeznek ki sebességmérő kamerát. A Szabad Magyar Szó összeállított ezekről a helyszínekről egy listát.

Elsősorban azokra a városokra és útvonalakra figyeltek, amelyeket a nyaralásra igyekvők valószínűleg útba ejtenek, például Biograd na moru térségében a Pakoštan helység kijáratánál, Starigradnál a Stjepan Radić tér mellett, Murvicán, az Adriai főútvonal és a Hrvoje Ćustić utcák útkereszteződésénél; de mérhetnek Splitben, a Stjepan Držislav utcában a 21-es házszámnál, Dubrovnikban az Adriai főútvonalon, Cavtat irányából Split felé, illetve Rovinjban a Kokuletovica és a Sveti Maksimilijan útkereszteződésnél Veštra irányából.

A teljes lista az alábbi linken tekinthető meg:

https://szabadmagyarszo.com/2019/04/08/horvatorszag-sebessegmero-kamerak-uton-utfelen/

Címkék:

2022-ben már az ENC-kölcsönzőtől!

Kedves korábbi megrendelőnk!
2022. január 1-jétől a No Roaming ENC üzletágát átvette az ENC-kölcsönző Kft., ezért az idei ENC bérléshez átirányítunk majd az enc-kolcsonzo.hu weboldalra!
Az ENC-kölcsönzőnél elérhető személyes átvételi lehetőséggel és a kiszámítható napidíjas rendszerrel még egyszerűbben és gyorsabban juthatsz majd az eszközhöz.
Idén is bérelj ENC-t utazásodhoz!